2016. január 3., vasárnap

Ünnepi összefoglaló


Mielőtt megemlékeztünk volna a mi Urunk, Jézus Krisztus földre-jöveteléről, a Harcosok Klubja (a férfi bibliaóra résztvevői) egy apa-fia napot szervezett. Gyermekeink nagy örömére elvittük őket a közeli Beregszászba bowlingozni. Annyira jól sikerült a közösen eltöltött idő, hogy terveink szerint hamarosan újra megismételjük. 
Több településen is, sok család számára sikerült eljuttatni a Baptista Szeretetszolgálat által felajánlott több száz élelmiszersegélyt, ami nagy örömet okozott az ünnepekre készülő, szükségben élő embereknek. 

Szenteste a fiatalok járták végig a falut és kántálva hirdették az Úr Jézus megszületését. 

Karácsony első napján csengettyűző gyermekeink örvendeztették meg a gyülekezetet játékukkal, majd a gyerekek örömmel vették át ajándékaikat, miután elmondták a kis verseiket, amivel készültek. Az ünnepi istentisztelet igehirdetésében megfigyelhettük, hogy a karácsony egyik csodája az, hogy Isten nem olyan ajándékot adott nekünk embereknek, mint amilyet érdemeltünk volna. Aki találkozni akart Isten ajándékával, annak mozdulnia kellett. Királynak, papnak, pásztornak, bölcsnek - ma is így van: Keressetek és találtok - mondja az Úr Jézus. Fel kell állni a tévé elől, kijönni a kis álomvilágból, ha kell munkát (ahogy a pásztorok), otthont (ahogy a bölcsek) is érdemes hátrahagyni. A mennyei Atya nem azért küldte el az ő fiát, hogy keresztyén valláshoz tartozzunk, hanem hogy találkozva az ő fiával, imádjuk őt, ismerjük el őt életünk Urának. 

Karácsony másnapján Beregszászon jártunk csengettyűseinkkel, ahol a Második Esély Misszió által szervezett ünnepi istentiszteleten vettünk részt. Este Zápszonyban ünnepi vacsorát szervezett a gyülekezet a családok számára. 

Sok éves hagyomány, hogy a szilveszter estét együtt töltjük fiatalok és idősek. Ilyenkor családbarát programokat szervezünk. Így volt ez most is. A különleges halászlé közös elfogyasztása után mindenki megtalálhatta azt a baráti társaságot ahol jól érezhette magát.

2015. december 13., vasárnap

Zápszonyi csengettyűsök Nagydoboson

Örömmel tettünk eleget a Nagydobosi gyülekezet meghívásának, hogy Advent harmadik vasárnapján Csengettyűseinkkel közöttük koncertezzünk. Hetekig készültünk, szorgalmasan próbáltunk, a gyerekek is és mindannyian nagyon vártuk ezt az alkalmat. Csengettyűseink vegyes korosztály, van közöttük főiskolás és negyedik osztályos általános iskolás is, mégis nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Örültünk a hallgatóság pozitív visszajelzéseinek és a bátorításnak, hogy folytassuk ezt a munkát. Számunkra öröm a zenélés és a gyerekek még lelkesebbek lettek, mint ez előtt. Egy egész napot töltöttünk együtt a Nagydobosi körzet gyülekezetivel és élvezhettük a vendégszeretetüket, amit ezúton is újra köszönünk. 
Lelkipásztorunk, Nagy-Kasza Dániel is elkísért erre az útra minket, délelőtt valamint délután is adventi gondolatokkal építette Isten népét. Áldott alkalom volt, köszönjük Katona László nagydobosi lelkipásztor szervező munkáját!

2015. november 29., vasárnap

Örömünnep Rafajnaújfaluban

Igazán örömteli ünnepre és hálaadásra lehetett okuk a rafajnaújfalusi testvéreknek, hiszen Isten kegyelméből egy fiatal házaspár, Kota István és Éva költözik a településre, hogy szolgálatukkal előmozdítsák Isten országának terjedését. Ezen kívül az utóbbi hónapokban leginkább a zápszonyi gyülekezettől kapott testvéri segítségnek és adománynak köszönhetően, sikerült az imaháznál egy szolgálati lakást kialakítani. Az ünnepi istentiszteleten Iván Kondor a Kárpátaljai Baptista Gyülekezetek területi vezetője hirdette Isten Igéjét. Majd István és Éva életére, szolgálatára kértünk áldást.
A helyi testvérek köszöntése mellett a Második Esély Misszió nevében Nagy Csaba lelkipásztor köszöntötte őket. A Második Esély Misszió és a zápszonyi gyülekezet a jövőben is segíteni kívánja őket, hogy hatékony és gyümölcsöző szolgálatot végezhessenek a településen. Hálásak vagyunk Istennek, hogy mindeddig megsegítette szentjeit Rafajnaújfaluban is.

Forrás: http://zapszony.info/

2015. október 31., szombat

Női hétvége Salyámosy Évával

Az őszi hűvösebb napokon a hölgyekkel vonultunk félre egy kicsit a hétköznapi forgatagból, hogy a GYEK táborban, Kígyóson, lelkileg feltöltődjünk. Beregszászról, Gutról, Gátról, Nagybégányból, Rafajnáról és Zápszonyból is voltak résztvevők. Salyámosy Éva (http://evakonyvek.hu/) keresztyén írónő, abban segített, hogy megláthassuk, mi is építhetjük Isten országát környezetünkben, hiszen Isten éppen rajtunk keresztül akar elérni másokat is. 
Krisztusról és az ő bennünk végzett munkájáról beszélni, nemcsak a papok dolga, hanem minden keresztyén kötelessége, hiszen az Úr Jézus nem tanácsolta, hanem parancsolta azt, hogy róla, az övéi tanúskodjanak.


Forrás: http://zapszony.info/